Az elmúlt hetekben többször is elővettem ismét Huszka József könyveit egy rövid írás kapcsán, és a gyűjtés és rajzolás megszállottságával kapcsolatban merült fel bennem egy sejtés. Huszka (1854–1934), aki rajztanár, etnográfus és gyakorló “műemlékvédő” is volt, a tudományosság szempontjából vitatható életművet hagyott maga után rengeteg felmérési rajzzal, akvarellel és elsősorban magyar díszítőmotívumokat dokumentáló mintakönyvekkel. Bár Huszka nézeteit és eredményeit már a korabeli tudományosság szempontjai alapján is elmarasztalták, azonban a 19. század végi magyar iparművészeti formaalkotásra saját gyűjtésű magyar motívumaival őrületes hatást gyakorolt. Az életművét feldolgozó komplett kiállítást a Néprajzi Múzeum mutatta be 2005–2006-ban Huszka József, a rajzoló gyűjtő címmel. Róla és Karl Blossfeldtről már írtam korábban A gyűjtés szenvedélye bejegyzésben, most azonban még egyszer vissza kell térnem ehhez a témához.
Van valami ősibb közösség abban, amit Huszka és nyugati kortársai műveltek az ornamentális formák gyűjtésekor. Itt szeretném lehámozni azokat a jelentésrétegeket, amelyekkel a 19. század árnyalta és gazdagította a történeti ornamenseket és egy időtlenebb összefüggésbe helyezni az alaki szempontból számos esetben hasonlóan felépülő motívumok gyűjtésének és rajzolásának aktusát. Jellegzetes fogalmak, amelyek a 19. században tapadtak a díszítőformákhoz: stílus, történelem, nemzet, struktúra, eredet, természet, felépítés, geometria. A motívumrajzolásnak azonban van egy ennél mélyebb, átlényegültebb, időtlenebb aspektusa, amit – jobb híján – a “forma szellemiségének” lehetne nevezni és ami a rajzolás tevékenységében manifesztálódik. Amikor Huszka több ezer, saját kezűleg rajzolt magyar népi motívumát néztem, ugyanaz jutott eszembe, ami az iszlám geometrikus mintákat rajzolók-szerkesztők megszállott táboráról, vagy mondjuk Racinet kromolitográfiáiról ugrott be. Vagy itt van pl. F. S. Meyer, aki a 19. század második felében a díszítőművészeti formák rendszertanát dolgozta ki alaki szempontból. Megszállottság. Kb. ez fejezheti ki azt az erőt, ami a formarajzolást és a mintakönyvek megszületését generálta. A gyűjtés megszállottságán túl az azonos alapformára felépülő különféle ornamensek sokszoros-százszoros lerajzolása nem csupán a 19. századi építészek és iparművészek stílusteremtő kényszerét elégítette ki, hanem több művésznél is olyasfajta szellemiséget közvetített, ami a mandalakészítés meditatív cselekedetével közös forrásból ered. Blossfeldt fotói kifejezetten ezt a fajta, a formában történő elmélyülést tükrözik. Vagy V. M. Ch. Ruprich-Robert növényi díszítésről összeállított alapműve (róla majd egy önálló posztban). Számomra legalábbis. Ezt még nem bontottam ki teljesen fejben, át- és tovább kellene gondolni. Na ez nagyon mélyértelmű lett, úgyhogy abba is hagyom. Jó éjszakát!
A képek forrásai (váltakozó megjelenéssel): Albert Racinet: L'ornement polychrome, Paris, 1872. / Huszka József: Magyar díszitési motivumok a Székely földön, Sepsiszentgyörgy, 1883. /
