Éppen a könyv (Díszítmények és ideák vonzásában) képszerkesztése zajlik és újra a kezembe kerülnek rég (még a kutatás kezdetén) látott könyvek. Az egyik Hans Vredeman de Vries (holland festőművész, rajzoló, építész, mérnök, 1527–1606?) mintagyűjteménye saját tervezésű, fantáziadús kariatídaterveivel (Recueil de cariatydes, Antwerpen, 1565). Egy meghökkentő vizuális és gondolati játék az emberi testtel. Kariatídának nevezik az építészetben azt a női szoboralakot, amely rendszerint az oszlopot vagy pillért helyettesítve alátámasztó funkciót tölt be, ám egyúttal díszítőelemként is jelen van az épület egésze tekintetében. Az emberi test kariatídaként az oszlop törzsét helyettesíti, lábával az oszlop lábazatán áll, fejével a párkányzatot tartja. Vredeman de Vries, aki már saját korában, a 16. században is elismert tervező volt, összeállított egy olyan metszetsorozatot, ahol kariatída-fantáziáinak tucatjai láthatók. Nem is a groteszk jelző illik ezekre a tervekre, hanem az, hogy milyen bizarr, néhol egyenesen horrorisztikus az a látvány, amit nyújtanak. Milyen átalakuláson megy keresztül az emberi test Vredeman szelleme és kezei között? A fej alakul át a legkevésbé ezeken a testeken. Néhol azért felbukkan egy levélmaszk vagy állatfej és a borostyánnal vagy szőlőindával befuttatott törzs növényi formái a fejet is behálózzák. A törzs, ami sokszor torzó, már különös formákat mutat. A torzó befejezetlen végtagjai egy-egy volutában (csigavonal) vagy levéldíszben válnak – ha nem is teljessé, de – befejezetté. Az egyik esetben furcsa „véget” érnek: egy fején gyümölcskosarat hordó nőalak karjai fagyökérzetben végződnek. A lábakat kivétel nélkül vagy egy építészeti elem helyettesíti vagy valamilyen természetközeli forma. A felsőtestet és a lábakat elválasztó-összekötő ágyéki rész különös hangsúlyt nyer: rozetták, stilizált ember- vagy állatfejek, levelek, kagylók vonzzák oda a tekintetet. Íme néhány ezekből az átlényegített emberi testekből.