Díszítmények és ideák

Mik azok a szempontok, melyek meghatározták és máig is meghatározzák a díszítőművészettel kapcsolatos fent vázolt általános szemléletet? Az ornamentikáról való gondolkodást alapvetően annak tárgyhoz kötött, alkalmazott jellege determinálja. Továbbá az a tény, hogy az ornamentális formák gyakran a különféle stílusok azonosítására szolgáló stílusjegyekként szerepelnek, így hű másolásukkal a stílusfolytonosság fenntartóiként értelmezhetők. Ezek a szempontok, úgy tűnik, örökérvényűek. Azonban a 19. század általánosan minden területre kiterjesztett, rendszerező gondolkodása új aspektusokkal gazdagította a művészetnek ezt a területét. A díszítőművészeti formákról való rendszerelvű gondolkodás ugyanis jellegzetesen a korszak terméke. E szempont ornamentikára történő adaptálása főként azoknak az angol, francia és német építészeknek köszönhető, akik elsősorban mintakönyveik által váltak híressé. A szerzők mintagyűjteményeikben a díszítőmotívumokat a tárgyi felületről leválasztva szemlélték, és ezzel a gesztussal alapvetően egy új, a 20. század ornamentika- és tervezéselméleti irodalmát is meghatározó gondolkodási modellt teremtettek. Ebből a szempontból Owen Jones The Grammar of Ornament című mintakönyvének 1856-os megjelenése számított áttörésnek. Ezt követően a különféle témájú és színvonalú kompilált mintagyűjtemények a 19. század második felének jellegzetes produktumaivá váltak, és töretlen sikerüket napjainkig megőrizték. Bár Jones művét főként ez utóbbi divathullám kiindulási pontjának tekintik, ornamentikaelmélete számos olyan gondolati elemet tartalmaz, melyek az ornamentika irodalom más, a mintaregisztráció szintjét meghaladó irányait is megalapozták. Ezek közül véleményem szerint a legmeghatározóbb a rendszerben való gondolkodás volt, hiszen ez a 20. században a díszítés gesztusának egyéb, általános értelmű lélektani vonatkozásainak felfedezéséhez is utat nyitott (lásd E. H. Gombrich: The Sense of Order. A Study in the Psychology of Decorative Art, 1984 című összefoglalóját).