Az ornamentika körébe a geometria kapuján keresztül léptem be. A 90-es évek második felében több kutatói ösztöndíjat is elnyertem a térábrázolási rendszerek képzőművészeti megjelenésének témájában. Kutatásaim forráshelye elsősorban az MKE Könyvtára volt, hiszen itt az “L” jelzetű állomány speciálisan a geometriai témájú könyvek tárhelyét jelenti. Középiskolai tanulmányaimat felidézve a geometria mint a matematika órák száraz, egyáltalán nem izgalmas tananyagaként élt az emlékezetemben, színtiszta absztrakció, szikárság, dögunalom. A 19. századi alap- és középfokú geometria könyvek azonban tele voltak egyébként máshonnan ismerős díszítőmotívumokkal, és szokatlan változatosságot mutattak a geometriatanítás fejemben élő kliséjéhez képest. Igen, a 19. századi geometriaoktatás során a hallgatók a síkmértani alapismereteket az ornamentika jellemzőinek segítségével sajátították el. Bár a módszer erősen didaktikus volt, az eszköztár sokkal fantáziadúsabb és változatosabb gondolkodáshoz vezetett, mint azt gondolhatnánk. Akkor még nem tudtam, hogy honnan is ered az ornamentika jelenléte a 19. századi geometriaoktatásban, de pár évvel később ez a kérdés is megválaszolta magát.
A mintakönyvekkel való találkozás tehát a geometrián keresztül történt meg, és ez hirtelen egy másik világba vetett át, ami azonnal beszippantott, hiszen jóval erősebb hatással volt rám, mint a geometria absztrakt formavilága. Az első, találomra kiválasztott mintakönyvek, amelyek a kezembe kerültek, rögtön a középpontba dobtak. A hely, ahová tévedtem, nevezetesen a “K” jelzetű szekrények, illetve könyvtári állomány ugyanis az iparművészeti és ornamentika könyveket tartalmazza. Innen kerültek elő azóta is kedvenc könyveim, az elsők között George Ashdown Audsley kromolitográfiai albumai, James Kellaway Colling levéldíszes formákat és gótikus ornamentikát feldolgozó opusai és természetesen Owen Jones The Grammar of Ornament című műve több példányban. Velük kezdtem a kutatást. Az ő műveiken keresztül derült ki, hogy a (nem véletlenül) mainstream mintakönyvek nagyon komoly formaelméleti alapokon mutatják be a díszítőmotívumokat. A kutatást tovább folytatva ennek ellenpontjaként az is kiderült, hogy a másodvonalbeli szerzők, akik leginkább csak a minták másolására ösztönöztek, mindezt nem tették meg. Engem azonban pont az érdekelt, hogy a végtelenségig ismételt formák mögött milyen elméletek és ideák húzódnak. Ennek feltérképezése volt az igazi kihívás számomra, és részben erről szól az a művészettörténeti tanulmány, ami a megjelenő, Díszítmények és ideák vonzásában című könyv bevezetője lesz.
Ahhoz, hogy teljes képet nyerjek az ornamentika 19. századi szerepéről, nemcsak az iparművészeti, hanem az építészeti („J” jelzetű állomány) és a rajzoktatási könyveket („M II” jelzetű állomány) is be kellett emelnem a kutatnivalók körébe. Csodálatos összefüggések rajzolódtak ki az egyes területek között a díszítőművészetnek köszönhetően.
Az MKE Könyvtára állományait a szakkönyvtár szakmai munkát végző kollégái bibliográfiai szempontból már kitűnően feldolgozták és tökéletesen kereshetővé tették az intézmény online könyvtári katalógusában. A Díszítmények és ideák vonzásában című könyv bibliográfiai tételeit is Ők, György Judit és Jónás Irén könyvtárosok írták le. Ezek után az én feladatom a fontosabb mintakönyvek és mintalapok annotációinak (tartalmi összefoglaló) és a bevezető művészettörténeti tanulmánynak a megírása volt.
A képek Frédéric Gillet rajzmódszertani könyvéből (Enseignement collectif du dessin par démonstrations orales et graphiques) valók. Az ornamentika és a geometria egymásra hatása a 19. században kétirányú volt. A díszítőművészettől áthatott mértani rajz oktatásának pendant-ja az általános rajzoktatás geometrizált jellege volt. Ennek egy korai példája 1869-ből Gillet oktatási segédletnek szánt rajzgyűjteménye, amelyben a szerző új módszerét mutatja be, melynek során az alapfokú rajztanítás menetét a mértani rajz alkalmazására építi.
