Sokan és sokat rágódtak már azon, hogy a kiemelkedő művészeti korszakokat és stílusokat mi teszi igazán magasztossá és elérhetetlenné. Ennél egyszerűbb kérdéseket is fel lehet tenni: melyek a kiemelkedő korszakok? Ha vannak ilyenek, akkor miben különböznek a többitől? Egyáltalán, miért kellenek ezek az előjelek? Ameddig vannak stíluselméleti fejtegetések, addig mindig is lesznek megkülönböztetett korszakok. Bár némi idegenkedéssel közelítek az efféle gondolatfutamokhoz, Owen Jones fejtegetése azonban formaképzési szempontja miatt megtetszett nekem. Ő azt mondja, hogy a művészet „legjobb” korszakaira a természeti formák stilizálása és idealizálása jellemző. A hanyatló periódusokban pedig ezzel szemben ugyanazoknak a természeti formáknak a másolását preferálják. Az előző a Természetben működő rendezési elvek átvételét hagsúlyozza a művészi formaképzésben, az utóbbi a természeti formák mögöttes szisztéma nélküli imitációját helyezi előtérbe. Így Jones szerint az ókori görög emlékek legalább annyira kiemelkedők, mint a középkor egy adott időszeletének, a 13. századnak egymástól távol eső kulturális vidékeinek épületei (Early English style, Alhambra, a kairói mecsetek).
A képrészletek a The Grammar of Ornament (1856) pozitív példái a „legjobb” korszakokból.
