HTML

Díszítmények és ideák

Díszítőmotívumok, természeti formák, történeti stílusok – ahogyan a 19. század építészei látták. A projektblogban nyomon követhető egy képzőművészeti könyv születése a kezdetektől a megvalósulásig, az ötlettől a kivitelezésig.

Feedek

Friss topikok

Múzeumok, gyűjtemények

Érdekes blogok

Címkék

absztrakt (3) akanthuszlevél (1) anatómia (2) arab (2) axonometria (1) cementlap (1) chinoiserie (1) dekonstrukció (2) design (4) digitalizálás (4) díszítőművészet (50) dodekaéder (1) egyiptomi (4) építészet (17) épületornamentika (1) fantázia (2) formatan (16) fotográfia (2) függődísz (2) geometria (21) görög (3) gótika (4) grammatika (2) historizmus (1) ikozaéder (1) informatika (3) ión (1) iparművészet (9) iszlám (12) japán (2) japonaiserie (1) játék (1) káosz (3) kariatída (1) képzőművészet (4) kiállítás (11) kiállításmegnyitó (4) könyv (26) könyvbemutató (9) korinthoszi (2) középkori (4) kozmateszk (3) kutatás (5) liliom (1) lótusz (3) magyar (1) markó (1) meditáció (3) megyik (1) mintakönyv (28) mintarajztanoda (9) modularitás (3) mome (1) mór (2) motívumképzés (12) műegyetem (1) műértő (1) művészettörténet (10) múzeum (5) neoreneszánsz (1) növény (2) növénytan (3) ókor (1) öntöttvas (1) orientalizmus (4) ornamentika (37) oszlopfő (3) pálmaág (2) palmetta (2) papirusz (2) perspektíva (1) perzsa (1) pszichológia (3) publikáció (18) rajz (1) rajzoktatás (10) rajztankönyv (1) recenzió (1) rend (6) rendszer (7) reneszánsz (1) római (2) romanika (3) sarköy (1) steindl (1) stílus (1) stíluselmélet (4) struktúra (2) szamarkand (2) szerkesztés (7) szőnyegművészet (3) tárlatvezetés (3) térábrázolás (1) természet (11) tervezés (8) tervezéselmélet (4) test (4) török (2) útiélmény (3) velence (1) voluta (1) Címkefelhő

Díszítmények és ideák - az ornamentika virtuális tere

2010.03.04. 22:07 ZEBE

A díszítőformák mögötti gondolat

Címkék: építészet iparművészet művészettörténet rajzoktatás mintakönyv stíluselmélet

Bár a 19. századi mintakönyveket alapvetően illusztrációik miatt idézik, azonban a rendhagyó látvány a jelentősebb szerzőknél nagyon komoly stílus- és ornamentikaelmélettel, ornamentikatörténettel, valamint formatannal egészül ki. Jellemző módon egyes reprint kiadásokból épp ezek az igen fontos elméleti tanulmányok hiányoznak, így a könyvekből sokszor egy szimpla, eredeti összefüggéseiből kiszakított motívumgyűjtemény marad. Érdemes pár olyan szerző gondolatmenetét felidézni, akik a látványon túl olyan ideákat fogalmaztak meg, amelyek alapvetően meghatározták a 19. század formatervezését, iparművészetét, építészetét és rajzoktatását.

 

Nem tudom megállni, hogy ne Owen Jones-szal kezdjem, egyrészt mert egyszerűen kedvelem a The Grammar of Ornament (1856) című kötetét, másrészt azért, mert elfogulatlanul állíthatom, hogy a téma egyik első alapművét alkotta meg. Az az érdekes a könyv elméleti fejtegetéseiben, hogy Jones, bár törekedett a teljességre, mégsem épített fel egy teljes rendszert, hanem leginkább alapelveket fektetett le, amiket azután számosan átvettek és továbbgondoltak.

 

   

A könyvben van egy-két művészettörténeti szempontból is új gondolat. Például: Jones gyakorlatilag felrúgta a ciklikus művészetfelfogás kliséjét azzal, hogy olyan kultúrák és területek motívumkincsét idézte, amelyek az 1851-es világkiállításon kerültek az európai művelt közönség látóterébe. - Arab, perzsa, mór, indiai díszítőművészet. Addig ezekre nemigen volt példa.

A ciklikus művészetfelfogás szerint a művészet egymást követő korszakai önmagukat ismételve az emberi életkorokkal hasonló módon írhatók le. Így a gyermekkort, avagy a felívelés korát az érettség, majd a hanyatlás tüneteit magukon viselő periódusok követik. Giorgio Vasari (1511–1574) híres művészéletrajz-gyűjteményében antik szerzők gondolatmenetét követve a művészetek fejlődésében különféle fázisokat ír le: a hanyatlás jegyeit magán hordozó sötét középkort követően Giottoval reprezentálva kezdődött el a művészetek felívelése a 13–14. század fordulóján, a 15. században Masaccio nevével fémjelzett korszak volt a következő lépcső, mely a 16. században Leonardo és Raffaello művészetében megnyilvánuló „tökéletes modorhoz” vezetett. A Vasari nyomán a 18. században is ható ciklikus művészetfelfogás az antik görög művészet klasszikus korszakában és az itáliai érett reneszánszban látta a művészet kiemelkedő, nagy korszakait. A The Grammar of Ornamentben pont ez a hagyományos periodizáció vesztette érvényét, és a súlypontok addig ismeretlen művészeti korszakokra és területekre helyeződtek át. Ezekkel a súlyponteltolódásokkal Jones fellazította az európai művészet szűk kereteit és a keleti népek művészetére immár nem egzotikumként, hanem az európai magas művészetek egyenrangú partnereként, sőt esetenként követendő mintaként tekintett.

 

A képek Jones mintakönyvéből származnak, és az "újonnan" felfedezett kultúrák díszítőmotívumait ábrázolják a következő sorrendben: indiai, perzsa, mór és arab motívumok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ornamentika.blog.hu/api/trackback/id/tr691810080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.